Akkor és ott idők olvadtak egy összemosódó csíkká. Miközben egymásra szegezett pálcákkal álltunk. A mélységes csöndben az érzékeim piócaként szívták magukban ellenfelem minden apró mozdulatát, a szeme sötét, és félelmetes izzását, a tüdejébe áramló levegő sebességének hangját. A vércseppek halk koppanását, ahogy a padlóhoz érnek. Szikár, magas termete hegységként tornyosult, hozzá képest, apró termetem fölé. Minden izma megfeszült, minden csontja felkészült rám.
Ezzel szemben én...
Gyöngén, félve néztem vele farkasszemet. Kezemben remegett a pálca, a testem több ízben fájt, a fejem 100 kilósnak hatott, és alig bírtam nyitva tartani a szememet a sok vértől, ami majdnem kimarta azt. Mellette elvesztem, hisz árnyéka eltakart minden elől, és tekintete olyan volt, mint ha Crucio átkokat lövellne felém.
A szája elégedett vicsorra húzódott. Tökéletes fehér fogsora, szinte világított a sötét és hideg éjszakában. Csak egy pillanatra ne figyeljek és végem. Sötét köpenye egyszerre csak fodrozódni kezdett, és lépte egy aprócska visszhang formájában juttatta el a tudatomig azt a borzalmas hírt, hogy közeledik. Megakartam mozdulni. De minek? Nem menthet meg senki... Itt minden csak a jó szerencsén múlik. Ami jelen esetben eléggé kevés.
- Bátor és egyben ostoba tettet követtél el. Ugye tisztában vagy ezzel? - hangja halk volt, mégis bezengte az elhagyatott terem legkisebb zugát is. Egyre közeledett felém, egy apró lépés és még egy és még egy. Nem siette el. Ő ráért, akárcsak én.
- Nem szokásom a trükközés én nyíltan támadok - a hangom éltelen és színtelen volt, nem volt benne semmi burkolt indulat sem célzás, csupán csak egyszerű ténymegállapítás.
Pálcáját egy pillanatra megrántotta, mire felélénkülve összerezdültem és két óriási lépést tettem hátra.
- Jellemző ez rátok emberekre, akkor is neki akartok rohanni a falnak ha az gyémántból, vagy gránitból van, és a koponyátok puszta erejével akarjátok szétzúzni. Ahelyett, hogy használnátok az agyatokat - mondta leplezetlen megvetéssel - Félsz! - állapította meg.
- Én nem! - mondtam suttogva.
- Ne hazudj! - mordult föl, és pálcájával homlok felé intett, egy aprócska csíkban fölszakadt a bőr, és vér szivárgott ki alóla.
- Capitulatus! - kiáltottam, ő egy egyszerű mozdulattal hárította, szinte oda se nézett.
- Ha a lefegyverző bűbájt óhajtod használni, akkor, akkor használd, ha úgy látod, nem figyelek eléggé - jegyezte meg egykedvűen, mintha már unná, hogy őt nem lehet legyőzni. Pedig legyőzhetetlen ember nincs!
Újra csend következett. Hosszan és feszültséggel telve. Ő egyre higgadtabb lett, én meg egyre jobban reszkettem a félelemtől. Olyan érzésem volt, hogy céllal teszi felém, az apró lépéseket, hogy terel valahová. Jobbra léptem egyet óvatosan. Mire ő egy szikrát küldött a lábamhoz. Ijedtem ugrottam vissza az előbbi helyemre.
- Imperio! - mondtam és kivarázsoltam a pálcát a mágus kezéből és ellebegtettem a saját irányomba.
- Ez szép volt - állapította meg - de hatásosnak nem éppen mondható - majd az élet nagyságú páncél felé bökött a fejével - Imperio! - mondta, és a páncélos test a hatalmas kardjával megindult felém.
- Nehezítés képen kapsz mellé, egy egyszerű kis átkot - mondta, majd kiáltotta - Crucio!
A testemben szétkúszott a kín, ha akartam sem tudtam volna mozdulni. A páncél meglendítette súlyos kardját, és a fejem felé emelte, miközben az átok kegyetlenül kínzott, térdre estem, ajkamat belülről haraptam, éreztem véremnek sós ízét, a szemembe könny szökött a fájdalomtól. Vártam...
A páncél kardja néhány centire a nyakamtól állt meg. A mágus felsóhajtott és mellém lépett kicsavartam a kezemet, én még jobban haraptam az ajkamba. Miután kitépte a kezemből a pálcáját, megszólalt.
- Ne akarj addig hősködni és megölni az oroszlánt, amíg gyáva nyúl létedre, magadat is képtelen vagy megvédeni - a kínzó átok hatása enyhülni kezdett, végre megint mertem levegőt venni.
Hatalmas pofon fojtotta belém újra szuszt, és végig szánkáztam a padló, nekiütköztem egy oszlopnak, a testem fájdalmak ezreit élte át újra. A sötét köpenybe burkolt alak megrázta a fejét.
- Olyan egyszerű lenne végezni veled. Még csak meg se tudod védeni magad. A legelején volt pár szép húzásod, de csupán csak a szerencsén múlt, hogy sikeresen fölsértetted a bőrömet a varázslatoddal. Nem vagy rá eléggé felkészülve, hogy küzdj! - mondta kimérten, jóformán sértetten - Dumbledore igazán gyengének hihet, ha téged is beszervezett az ellenünk irányuló kis csapatába.
- Én élvezetből jöttem - hörögtem, majd egy gyors mozdulattal ráfordultam a sötét alakra, torkának szegeztem a pálcámat, majd kicsavart kezemet kitéptem a kezéből, halkan felnevetett és kisimított egy tincset az arcomból.
- Olyan hirtelen és heves vagy, csak háromszor törhettem volna el a kezedet az előbbi mozdulatod során, és meg is ölhettelek volna... - mondta egy kicsit gyöngédebben.
- Ne nyúljon hozzám! - szorítottam erősebben a pálcát a torkához.
- Na most már elég legyen - lett újra kemény! És rám fordult, párszor bevágta a fejemet a kőpadlóba. Majd halkan újra megszólalt, bár a hangja távolról hallatszott, és alakja is teljesen elmosódott - Soha többé, ne merészelj eltiltani magadtól...
ÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚ! Nagyon jó lett! Imádom, akárcsak az alkotót :)! Elismerésem a mesteré, nem igen hiszem, hogy muszáj lenne elsorolni, hogy milyen nagyra tartalak, ezért csak annyi, hogy: siess!
VálaszTörlésHola!